Sziasztok!

Nem túl jó érzés ennyi idő után egy ilyen szomorú bejegyzéssel indítani, de ki kell írnom magamból a történteket.

A este ért el hozzám a hír, hogy egy nagyon kedves barátnőm tegnap este kivetette magát az albérletének ablakából. Állapota életveszélyes, az elkövetkező napokban dől el, teste megtud-e küzdeni a történtekkel. 

Régen beszéltem vele, az egyetemi rohanásban nem jutott időnk rá, más szakirányon vagyunk (nem, szándékosan nem akarom múlt időben írni!) és az életvitelünk nem tette lehetővé, hogy időt szakítsunk egymásra. Ami borzalmas!

Nem hiszem el, hogy jelenleg ott tartunk, hogy annyira kizsigerelik az embert, hogy nem jut időnk EGYMÁSRA! Emberek! Ez nem élet! Ilyennek kell történnie, hogy felébredjünk! Nem szabad hogy a mindennap taposómalma elvegye az emberségünket, az empátiát, a szeretetet. Törődnünk kell egymással, jobban mint bármikor, hiszen ma már az emberi érték nem erény, a materialista világ ezt mind kiölte.

Szánjatok időt egymásra, igyekezzetek minél jobban megismerni és értékelni a másikat, mert sosem tudhatjuk mikor nem lesz már része életünknek!

Drága barátnőm, szívből kívánom, hogy felépül és ismét mosolyogni lássunk!